A munkahely megőrzésének és a
munkához jutásnak a piacképes
szakképzettség a záloga.
A Lépj egyet előre! képzési
program elsősorban a szakképzetlen, a
legfeljebb alapfokú iskolai
végzettségű felnőttek
számára nyújtott
lehetőséget, hogy ingyen olyan szakmai
képzettséget szerezzenek, amelyek
aktuálisan a legkeresettebbek az adott
régió munkaerőpiacán, illetve
megszerezhetők a szakképzés
megkezdéséhez szükséges
közismereti és szakmai
kompetenciák.
A Nemzeti Fejlesztési Terv
Humánerőforrás Operatív
Program (HEFOP) keretében 2006
januárjában indult Lépj egyet
előre! program
finanszírozását 75
százalékban az Európai
Unió, az Európai Szociális Alap
és 25 százalékban hazai
állami források
biztosították.
A 2006-2007 évi HEFOP 3.5.3. Lépj egyet
előre! program első szakaszának
eredményeire és tapasztalataira
építve, annak
folytatásaként 2007. szeptembertől
2009. november 14-ig, már a Társadalmi
Megújulás Operatív Program
(TÁMOP) TÁMOP 2.1.1.
intézkedés keretében
valósult meg a Lépj egyet előre!
kiemelt projekt második üteme. A program
2006-2007. évi első szakaszában a
pótlólag bevont forrásokkal
együtt összesen 6,2 milliárd forintot
fordítottak a programban részt vevő
20107 felnőtt képzésére.
A 2007-2009 évi második
képzési periódusban
rendelkezésre álló 10,665
milliárd forint újabb 19837 felnőtt
tudásszintjének ingyenes
növelését tette
lehetővé. A legsikeresebb
felnőttképzési program
második ütemének
finanszírozását az addigi
gyakorlattól eltérően az
Európai Unió nagyobb arányban 85
százalékban vállalta, a magyar
állam 15 százalékot
biztosított.
2009. december 15-től - 2010. december 31-ig
TÁMOP 2.1.1.-B „Lépj egyet
előre!- ápolási díjban
részesülők képzési
támogatása” elnevezéssel
élt tovább a felnőtt lakosság
képzettségi színvonalát,
ezzel a magyar gazdaság
versenyképességét növelő
kiemelt projekt. Ebben a szakaszban az 1993. évi
III. tv. 40-44 § alapján
ápolási díjban
részesülő 18-62 év
közötti felnőttek számára
kínált olyan képzési
lehetőséget, amellyel a
hozzátartozó szakszerű
gondozása mellett részmunkaidős
foglalkoztatás, távmunka vagy
bedolgozói tevékenység
keretében munkát is vállalhattak,
vagy az ápolási szükséglet
megszűnése után az
ápoló újbóli
elhelyezkedésére biztosított
lehetőséget. Az erre az időszakra
rendelkezésre álló 1,5
milliárd forint
keretösszegből 2250 felnőtt
képzésének
támogatására volt
lehetőség.
A program célcsoportjai:
a 6. osztálynál alacsonyabb
végzettségűek
a legalább 6. osztályt
végzettek
legfeljebb alapfokú iskolai
végzettségű
szakképzetlenek
érettségizett
szakképesítés
nélküliek
szakképzettek, akik szakmájukra
ráépülő magasabb
szintű képzettséget
szerezhetnek
elavult szakmával rendelkező
felnőttek
A program által nyújtott
támogatások:
a képzési költség
térítése
a képzés ideje alatti, vagy a
képzés sikeres befejezése
utáni pénzbeli juttatás
tananyag támogatás
A képzések kizárólag az
egyes régiók
hiányszakmáiban indultak, amelyekből
szabadon választhatott képességei,
és lehetőségei szerint a program
támogatására
pályázó.
Támogatási
szerződés Szerződésmódosítások
A projekt 2011. március 31-én
lezárult.
Frissítve: 2011. szeptember 22.
|