START, START PLUSZ és START EXTRA
kártya
FONTOS! A kártyákat
közvetlenül a munkába
állás időpontja előtt
célszerű igényelni!
START kártya Kedvezményezettek
köre
Az a pályakezdő fiatal jogosult START
kártyára, aki
-
a 25. életévét,
felsőfokú végzettség
esetén a 30.
életévét még nem
töltötte be,
és
-
tanulmányait befejezte, vagy
megszakította,
és
-
a tanulmányai befejezését
követően első ízben
létesít foglalkoztatásra
irányuló jogviszonyt, vagy
ösztöndíjas
foglalkoztatási jogviszonyt és e
jogviszony
létesítését
megelőzően megbízási
szerződés,
vállalkozási
szerződés alapján vagy
egyéni
vállalkozóként sem
végzett munkát.
A munkaadót megillető
járulékkedvezmények
A támogatás a program alanyainak
személyéhez kötődő,
két éves időtartamú, alanyi
jogon járó
járulékkedvezmény, amely azt a
munkáltatót illeti meg, aki a jogosult
személyt foglalkoztatja. A
munkáltató a bruttó
munkabért terhelő közterheket
figyelembe véve az alábbi
kedvezményekre jogosult:
-
az első évben: a
munkáltató a havi bruttó
kereset 10%-át fizeti meg
járulékfizetési
kötelezettség címén,
-
a második évben: a
munkáltató a havi bruttó
kereset 20%-át fizeti meg
járulékként.
A munkáltatók a
járulékkedvezményt a 2010.
január 1-ét követően
kiváltott STRAT-kártyával
történő foglalkoztatás
esetében az alábbiak szerint
érvényesíthetik:
-
az alap- és középfokú
végzettséggel rendelkező
vagy végzettséggel nem
rendelkező pályakezdő fiatal
foglalkoztatásakor a
munkáltatót a 27%
társadalombiztosítási
járulék együttes
összege helyett a foglalkoztatás
első évében a havi
bruttó kereset 10%-ának,
második évében
20%-ának megfelelő fizetési
kötelezettség terheli,
-
a felsőfokú
végzettségű
pályakezdő fiatal
foglalkoztatásakor a
tb-járulék együttes
összege helyett a foglalkoztatás
első kilenc hónapjában a
bruttó munkabér 10%-ának,
azt követő három
hónapjában 20%-ának
megfelelő közterhet köteles a
munkáltató megfizetni.
A munkaadó a kedvezményt az alap-
és középfokú
végzettséggel rendelkező vagy
végzettséggel nem rendelkező
pályakezdő fiatal esetében
legfeljebb a kötelező legkisebb
munkabér másfélszeres,
felsőfokú végzettségű
pályakezdő fiatal esetében a
minimálbér kétszeres
összegének megfelelő
járulékalap után
érvényesítheti. Az ezen
felüli kereset után a
munkáltató az általános
szabályok szerint köteles a
járulékot megfizetni.
A kedvezményre való jogosultság
igazolása START-kártyával
történik, melyet az állami
adóhatóság állít ki
a jogosult kérelmére.
A START kártya
érvényessége
A kártya érvényessége a
kiállítás keltétől
számított két év.
2010. január 1-jét követően a
felsőfokú végzettséggel
rendelkező pályakezdő fiatal
által kiváltott START-kártya
érvényességi időtartama
változik.
Az adózás rendjéről
szóló 2003. évi XCII.
törvény 20/A. § (2)
bekezdésének da) pontja szerint a
kártya
érvényességének
időtartama:
-
alap- és középfokú
végzettséggel rendelkező
vagy végzettséggel nem
rendelkező pályakezdő fiatal
START-kártyája esetén
két év,
-
a felsőfokú
végzettségű
pályakezdő fiatal
START-kártyája esetén egy
év,
de legfeljebb a kiállítás
keltétől az igénylő
huszonötödik életévének,
felsőfokú végzettséggel
rendelkező igénylő esetén a
harmincadik életévének
betöltéséig terjedő
időszak.
A START kártya kiváltására
egy alkalommal van lehetőség. Új
kártyát csak abban az esetben
igényelhet az ügyfél, ha
megrongálódik, megsemmisül, vagy
elveszíti azt.
A kedvezményt
érvényesítő
munkáltató a kedvezménnyel
érintett foglalkoztatás időtartama
alatt köteles a START kártyát
megőrizni, és a jogviszony
megszűnésekor a pályakezdő
fiatal részére visszaszolgáltatni.
START PLUSZ kártya Kedvezményezettek köre
A 2004. évi CXXIII. törvény (Pftv.)
rendelkezése szerint START PLUSZ
kártyára jogosult az a személy,
aki a gyermekgondozási segély (gyes), a
gyermekgondozási díj (gyed), a
gyermeknevelési támogatás (gyet),
valamint az ápolási díj
folyósításának
megszűnését követő egy
éven (365 nap) belül kíván
foglalkoztatásra irányuló
jogviszonyt létesíteni, vagy aki a
gyermek egy éves korának
betöltését követően, e
gyermek után igénybe vett gyes
folyósítása mellett
kíván munkát vállalni,
feltéve, hogy foglalkoztatásra
irányuló jogviszonyban nem áll.
Illetve jogosult az a tartósan
álláskereső személy, akit az
állami foglalkoztatási szerv
álláskeresőként
nyilván tart a START PLUSZ kártya
igénylésének
időpontját megelőző 16
hónapon belül legalább 12
hónapja, pályakezdő
álláskereső esetében nyolc
hónapon belül legalább hat
hónapja.
A munkaadót megillető
járulékkedvezmények
Az érvényes START Plusz
kártyával rendelkező személy
foglalkoztatása után a munkaadót
járulékkedvezmény a
következők szerint illeti meg:
-
a 27%
társadalombiztosítási
járulék együttes
összege helyett a foglalkoztatás
első évében a
munkáltatót a bruttó
munkabér 10%-ának megfelelő
fizetési kötelezettség,
-
a foglalkoztatás második
évében a bruttó
munkabér 20%-ának megfelelő
fizetési kötelezettség
terheli.
A munkaadó a kedvezményt legfeljebb a
kötelező minimálbér
kétszeresének megfelelő
járulékalap erejéig
érvényesítheti. Ha a
munkavállaló munkabére a
kötelező legkisebb munkabér
kétszeresét meghaladja, az azt
meghaladó összeg tekintetében az
általános
járulékfizetési szabályokat
kell alkalmazni.
A munkaadó a kedvezményre abban az
esetben jogosult, ha a foglalkoztatás
időtartama a 30 napot meghaladja és a
munkaidő legalább a napi négy
órát eléri.
Ha a START PLUSZ kártya
érvényességének
időtartama két évnél
rövidebb, az érvényességi
időtartam első 12 hónapjára a
kedvezőbb járulékfizetési
lehetőséget kell alkalmazni.
A kedvezmény a munkaadót abban az esetben
illeti meg, ha a kedvezmény
igénybevételére
jogosító személy a munkába
lépést megelőző napon
rendelkezik START PLUSZ kártyával, vagy
azt helyettesítő igazolással.
A munkáltató a kedvezménnyel
érintett foglalkoztatás időtartama
alatt köteles a START PLUSZ kártyát
megőrizni, és a jogviszony
megszűnésekor a kártya tulajdonosa
részére átadni.
A START PLUSZ kártya
érvényessége
A kártya
érvényességének
időtartama a kiállítás
keltétől számított két
év,
-
az Art. 20/A.§ (2)
bekezdésének db) alpontja
alapján azonban legfeljebb a
kiállítás
keltétől az igénylő
öregségi
nyugdíjjogosultságának
eléréséig terjedő
időszak, és
-
a gyes folyósítása mellett
igényelt kártya esetén
– a Pftv. 4.§ (1)
bekezdéséből
következően – legfeljebb a
gyesre való jogosultság
megszűnéséig terjedő
időszak.
A START PLUSZ kártya a gyes, gyed, gyet,
valamint az ápolási díj
folyósításának
megszűnését követő
foglakoztatáshoz annyiszor
váltható ki, ahányszor
különböző személyekre
tekintettel az ellátás
megállapítására sor
került.
A gyes melletti foglalkoztatáshoz igénybe
vett START PLUSZ kártya
érvényességi idejének
lejártát követően a gyes
folyósításának
megszűnését követő
foglalkoztatáshoz újabb kártya nem
váltható ki.
Ha a START PLUSZ kártya
érvényességi ideje alatt
újabb gyermek születik, a
következő kártya
kiváltására a legfiatalabb
gyermekre tekintettel kerülhet sor.
A START PLUSZ kártyára jogosultak
körében meghatározott
álláskereső személy az
öregségi nyugdíjjogosultság
megszerzéséig jogosult a START PLUSZ
kártya kiváltására. Ebben
az esetben a START PLUSZ kártya – a
feltételek fennállása
esetén – több alkalommal is
kiváltható.
START EXTRA kártya Kedvezményezettek köre
A 2004. évi CXXIII. törvény (Pftv.)
alapján START Extra kártya
kiváltására jogosult
-
az a tartósan
álláskereső, aki az
igénylés időpontját
megelőző 16 hónapon belül
legalább 12 hónapig
álláskeresőként volt
nyilvántartva és az 50.
életévét
betöltötte vagy életkorra
való tekintet nélkül
legfeljebb alapfokú iskolai
végzettséggel rendelkezik,
és
-
a rendelkezésre állási
támogatásra jogosult
álláskereső, akit az
igénylés időpontjában
az állami foglalkoztatási szerv
álláskeresőként
nyilvántart, és
rendelkezésre állási
támogatásban
részesül.
Illetve az a személy, aki START kártya,
valamint START PLUSZ kártya tulajdonosa
és a kártya
érvényességi idején
belül START EXTRA kártyára
válik jogosulttá. Kérelmére
az érvényességi
időtartamból hátralévő
időre START EXTRA kártyát kell
részére biztosítani.
A munkaadót megillető
járulékkedvezmények
Az érvényes START EXTRA
kártyával rendelkező személy
foglalkoztatása esetén a munkaadót
a következők szerint illeti meg
járulékkedvezmény:
-
a foglalkoztatás első
évében a munkaadó
mentesül a 27%-os
társadalombiztosítási
járulék együttes
összegének megfizetése
alól,
-
a foglalkoztatás második
évében a tb-járulék
együttes összege helyett, a
bruttó munkabér 10%-ának
megfelelő
járulékfizetési
kötelezettség terheli.
A munkaadó a kedvezményt legfeljebb a
kötelező minimálbér
kétszeresének megfelelő
járulékalap erejéig
érvényesítheti. Ha a
munkavállaló munkabére a
kötelező legkisebb munkabér
kétszeresét meghaladja, az azt
meghaladó összeg tekintetében az
általános
járulékfizetési szabályokat
kell alkalmazni.
A munkaadó a kedvezményre abban az
esetben jogosult, ha a foglalkoztatás
időtartama a 30 napot meghaladja és a
munkaidő legalább a napi négy
órát eléri.
Ha a START EXTRA kártya
érvényességének
időtartama két évnél
rövidebb, az érvényességi
időtartam első 12 hónapjára a
kedvezőbb járulékfizetési
lehetőséget kell alkalmazni.
A kedvezmény a munkaadót abban az esetben
illeti meg, ha a kedvezmény
igénybevételére
jogosító személy a munkába
lépést megelőző napon
rendelkezik START EXTRA kártyával, vagy
azt helyettesítő igazolással.
A munkáltató a kedvezménnyel
érintett foglalkoztatás időtartama
alatt köteles a START EXTRA kártyát
megőrizni, és a jogviszony
megszűnésekor a kártya tulajdonosa
részére átadni.
A 2008. CVII. tv. 44. § alapján a
munkaadót további
járulékkedvezmény illeti meg, ha
1. a) az
érvényes START EXTRA
kártyával rendelkező,
rendelkezésre állási
támogatásra jogosult
álláskereső személy
lakóhelye gazdasági,
infrastrukturális, társadalmi,
szociális, foglalkoztatási
szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű
kistérségben vagy településen
van, és
b) az a) pontban meghatározott személy
foglalkoztatásával az éves
átlagos statisztikai állományi
létszámát emeli,
továbbá a bővített
létszámot 3 évig megtartja,
valamint
c) kötelezettséget vállal arra
vonatkozóan, hogy a foglalkoztatási
időszak vége előtt a
rendelkezésre állási
támogatásra jogosult
álláskereső személy
munkaviszonyát
–működésével
összefüggő okból – rendes
felmondással, illetve közös
megegyezéssel nem szünteti meg;
továbbá önmaga ellen
végelszámolási
eljárás megindítását
nem kezdeményezi, és tudomásul
veszi, hogy ezen kötelezettség
megszegése a kedvezmény jogosulatlan
igénybevételének
minősül.
2. A
gazdasági, infrastrukturális,
társadalmi, szociális,
foglalkoztatási szempontból
legkedvezőtlenebb helyzetű
kistérségek, települések
kiválasztásának
szempontrendszerét a Pftv. 2.
számú melléklete tartalmazza.
3. Az 1. pontban
meghatározott feltételek
fennállása esetén a
munkaadó a foglalkoztatás
a) első évének
lejártát követően
további két évig mentesül a
27% társadalombiztosítási
árulék megfizetése alól.
A 3. pontban meghatározott kedvezmény a
munkaadót a START EXTRA kártya
érvényességi idejének
lejártától függetlenül
illeti meg. Ez a kedvezmény és
más, törvény alapján
járó, foglalkoztatási
célú kedvezmény ugyanazon
személy után egyidejűleg nem
vehető igénybe.
Az 1. pontban meghatározott
járulékkedvezményre való
jogosultságot nem érinti, ha a
foglalkoztatás megkezdését
követően a rendelkezésre
állási támogatásra jogosult
álláskereső személy
lakóhelye úgy változik meg, hogy
nem felel meg az 1. a) pontban meghatározott
feltételnek.
A START EXTRA kártya
érvényessége
A kártya
érvényességének
időtartama a kiállítás
keltétől számított két
év, de legfeljebb a
kiállítás keltétől az
igénylő öregségi
nyugdíjjogosultságának
eléréséig terjedő
időszak.
Ha a START kártya, valamint START PLUSZ
kártya tulajdonosa, a kártya
érvényességi idején
belül START EXTRA kártyára
válik jogosulttá, kérelmére
az érvényességi
időtartamból hátralévő
időre START EXTRA kártyát kell
biztosítani.
A munkaerő-piacon halmozottan
hátrányos helyzetben lévő
személyek az öregségi
nyugdíjjogosultság
megszerzéséig jogosultak a START EXTRA
kártya kiváltására. Ebben
az esetben a START EXTRA kártya – a
feltételek fennállása
esetén – több alkalommal is
kiváltható.
További
információ:www.startkartya.hu
Szociális és Munkaügyi
Minisztérium
Budapest, 2010. február 22. |